Tóték egyetlen fia az orosz fronton harcol. Egy nap levél érkezik tőle, melyben értesíti drága szüleit, hogy parancsnoka, Varró őrnagy kéthetes betegszabadságát náluk fogja eltölteni, a fenyőillatú Mátraszentannán. Tóték lázasan készülnek a vendég fogadására, mert ettől függ, hogy fiuk túléli-e a háborút, vagy megfagy a hómezőn. Az őrnagy megérkezik, és Tóték ettől kezdve délben reggeliznek, éjjel dobozolnak, szemükbe húzzák a tűzoltósisakot és megpróbálnak nem gondolni semmire. Csakhogy egy idő után nehéz megakadályozni, ha valami az embernek eszébe akar jutni.
„Ha igaz, hogy életünk a remény és reménytelenség ingajátéka, akkor maga a létezés nem abszurd, csak azzá válhatik, bizonyos helyzetekben, korszakokban, időpontokban. Amikor már reménytelenül cselekszünk, akkor az a cselekvés abszurd. Én azt vallom – és ezt példázzák a Tóték -, hogy az ember egyetlen kiútja a tett.” (Örkény István: Levél a nézőkhöz)