Online Jegyvásárlás

Tytuł


Festetics/1.

Festetics/1.

A MÁV Szimfonikus Zenekar 2005 őszén rendezte meg első kamarazenekari bérletsorozatát a Festetics-palotában. Idén tehát a kilencedik évad kezdődik. A sorozat létrehozásával a zenekar célja az volt, hogy bővítse repertoárját a kisebb együttest foglalkoztató zenekari művek irányába, régebbi korok zenéjét, illetve kortárs zeneműveket tűzve műsorára.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Piątek, 20 Grudnia 2013 18:00

A kamarazenekari játék másfajta együttjátszást, gyakran másfajta hangszerkezelést igényel, muzsikusaink számára is érdekes kihívás. A sorozat művészeti vezetője Takács-Nagy Gábor volt, aki a sorozat első hangversenyét is vezényli. Előszeretettel tűzi műsorára nagy zeneszerzők ritkábban játszott vagy fiatalkori műveit, illetve kisebb kamaraegyüttesre írt művek zenekarra bővített változatát. Ez történt ezúttal is: Haydn 104 szimfóniájának sorából az elsők egyike szólal meg, amely korántsem afféle „zsenge”, hanem világosan bizonyítja szerzőjének zsenialitását. Mintegy válaszul halljuk utána Mozart sorrendben 33. szimfóniáját, amelyet 23 éves korában komponált, végül pedig Debussy híres vonósnégyesének vonós zenekari átiratát. Igazi évadnyitó műsor, a sorozat céljának zenei manifesztuma. Szeretnénk, ha koncertlátogatóink ebben az évadban is sok örömet lelnének ebben a gyönyörű, megjelenésében is ihlető teremben.

Műsor:

J. Haydn: C-dúr szimfónia Nr. 2 Hob.I/2
W.A. Mozart: B-dúr szimfónia K.319
C. Debussy: g-moll vonósnégyes Op.10 (vonószenekari átirat)

Nasza oferta


Pintér Béla szürreális víziója a világról. Pontosabban annak csak egy szeletéről, az emberi kapcsolatokról.

zenedráma A Pintér Béla és Társulata valamint a Katona József Színház koprodukciója

Proponujemy również


3 000 Ft
Pintér Béla és Társulata: Tündöklő Középszer Kup bilet

“Mert van a Stradivari és egy átlagos hegedű, A Stradivari Stradivari, a másik meg középszerű! És én hazudhatnék neked tovább,…

4 000 Ft
Pintér Béla és Társulata: A 42. hét Kup bilet

A fogantatástól a születésig negyvenkét hét telik el. Ebben az időszakban játszódik darabunk. Hősünk azonban nem egy születendő gyermek vagy…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.



Magyar (HU)English (United Kingdom)