Zenekarunk vezető karmestere ebben az évben is követi az előző évadban megkezdett gyakorlatot: saját hangversenyeit ciklusba rendezi, amelynek egyes előadásai különböző bérletsorozatokban csendülnek fel. Tavaly Haydn négy utolsó szimfóniája alkotta a sorozat magvát, idén Mozart négy utolsó szimfóniája, egy-egy híres operájának nyitánya és Brahms négy szimfóniája alkotja a sorozat műsorát.

Mozart operái között a Don Giovanni az, amelyről a legtöbbet írtak és mindmáig a legtöbbet beszélnek, többrétegű mondanivalója és egészen csodálatos zenéje okán. Az opera nyitánya a maga rövid szimfonikus formájában egyfajta sűrített kivonatot ad a teljes műből. Az operát Prágában mutatták be és 1786-os bécsi bemutatója után először Prágában játszották azt a D-dúr szimfóniát is, amelynek szellemisége és zenei anyaga számos ponton szoros rokonságot mutat a Don Giovannival.

Brahms mind a négy szimfóniája kiemelkedő jelentőségű, korszakos remekmű. Az Első különös jelentőségét az adja, hogy szerzője több, mint húsz évig érlelte magában, mielőtt nyilvánosság elé bocsátotta volna 1876-ban. Az alkotói felelősség és alázat gyönyörű példája e mű keletkezésének története, a zene maga pedig tiszteletadás a nagy előd, Beethoven előtt. A szimfóniában olyannyira érezhető ez, hogy sokan „Beethoven tizedik szimfóniájának” nevezik, közben azonban ízig-vérig romantikus zene, mind a drámaiság, mind a kifejezett érzelmek, mind a zene stílusjegyei alapján.