Nemrég köszöntöttük 81. születésnapján keresztapámat, Mozsonyi Albertet, aki évtizedeken át a szolnoki színház koreográfusa és balettmestere volt. Együtt idéztük fel, amikor én kicsi lányként gyönyörködve bámultam a Bál a Savoyban előadását, természetesen ennek is ő volt a koreográfusa. Meséltem neki, hogy most én fogom rendezni ezt az operettet Kaposvárott, és ő nagyon örült, és büszke volt rám. Hároméves lehettem, amikor ezt láttam – és még mindig előttem van az a fényes, színes kavalkád, amire akkor ott rácsodálkoztam. Sokat ültem a próbákon, emlékszem, Falvay Klári játszotta Tangolitát… Mondhatjuk, egyik első igazi színházi élményem, és tulajdonképpen azóta is izgatnak a szerepcserés szituációk, álruhás történetek, egzotikus körülmények. Végülis ez egy commedia dell’arte operettbe csomagolva.

Az operett bizonyos értelemben meghatározta az életemet, hiszen a balettintézetből az Operett Színházba kerültem, 1988 és 1992 között ott táncoltam, és onnan szakadtam ki, hogy a magam útját járjam. Nem a műfajjal volt bajom, hanem a korabeli operettjátszás sokszor kiüresedett formáival. Én minden műfajt szeretek, de csak akkor, ha élő, játékos, személyes és sokszínű a megfogalmazás. Tulajdonképpen régóta vágyom arra, hogy operettet rendezzek. Araszoltam, közelítettem, musicaleket, zenés játékokat rendeztem, köztük a János vitézt, a Kabarét, legutóbb a Chicagot – de operettet még nem. A kaposvári lesz az első, nagyon várom. Izgat a feladat: hogyan tudok úgy megfelelni a nézői elvárásoknak, hogy közben ne a sztereotíp kliséket kövessem, hanem izgalmas, érdekes, minőségi és személyes tudjak lenni. Tudnunk kell, hogy ez egy úgynevezett „revüoperett”, aminek bizonyos követelményei vannak: gyönyörű zene (ez adott), színes, bizarr, groteszk, egzotikus látványvilág, imponáló tánctudás és frenetikus humor. Humor nélkül sem az életet, sem a színházat nem tudom elképzelni. Fontos szerepet kell kapjon a nosztalgia is: végülis olyan világot látunk a színpadon, ami már nem létezik, legfeljebb csak az emlékek és a vágyak szintjén. Mindannyian ugyanazt éljük meg: menekülünk az elvadult hétköznapokból. Menekülünk a természetbe, a családba, a magányba – de menekülhetünk a színházba is. Én pedig visszamenekülhetek-visszatérhetek a gyerekkoromba, amikor az a hároméves kislány tágra nyitott szemmel bámulta a Bál a Savoybant.

Bozsik Yvette

Főbb szerepekben: Hüse Csaba, Nyári Szilvia, Czene Zsófia, Sarkadi Kiss János, Varga Zsuzsanna