Online Jegyvásárlás

művész


Pathó István

Pathó István

Született: † 1935–2024

Színművész.

A Mezőgazdasági Akadémián végzett 1956-ban. Szí­nházi pályafutása Debrecenben, a Sztanyiszlavszkij Stúdióban indult, majd Téri Árpád szerződtette 1956-ban a Csokonai Színházhoz. Két év után az Egri Gárdonyi Géza Színház, majd 1959-től a Békés Megyei Jókai Színház tagja lett. 1961-ben a kecskeméti Katona József Színházban dolgozott tovább. 1965-től…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművész.

A Mezőgazdasági Akadémián végzett 1956-ban. Szí­nházi pályafutása Debrecenben, a Sztanyiszlavszkij Stúdióban indult, majd Téri Árpád szerződtette 1956-ban a Csokonai Színházhoz. Két év után az Egri Gárdonyi Géza Színház, majd 1959-től a Békés Megyei Jókai Színház tagja lett. 1961-ben a kecskeméti Katona József Színházban dolgozott tovább. 1965-től a Nemzeti Színház színésze lett, 2000-től a Pesti Magyar Színház előadásain szerepelt.

Saját bevallása szerint 2010 óta „bezárkózott”: sem színházi, sem rádiós, sem szinkronmunkában nem vállalt részt, és nem is hiányzott neki. Szívesen olvasgatott a 3000 kötetből álló könyvtárában, a könyvek között angol és latin nyelvű is található.
Felesége Móricz Ildikó, színésznő. Szülei hivatásának folytatója, fiuk: Ifj. Pathó István.

Kitüntetései:
Farkas-Ratkó-díj (1976)
Jászai Mari-díj (1989)
A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1996)

Színházi szerepiből:
Zerkovitz Béla: Csókos asszony... Csipcsala
Fényes Szabolcs: Maya... Rudi
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde... Balga
Carlo Goldoni: Két úr szolgája... Brighella
Márai Sándor: A kassai polgárok... Angelus
Csehov: Cseresznyéskert... Jepihodov
Tamási Áron: Énekes madár... Simó Lázár
Bárány Tamás: A fiam nem a lányom... Feri
Henrik Ibsen: A nép ellensége... Részeg
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Jövedelmező állás... Anton
Gyurkó László: Fejezetek Leninről
Németh László: Husz János... Vitus
Emmet Lavery: Az úr katonái... José Maria Sierra
Szabó Magda: Régimódi történet... Orvos
Heltai Jenő: A néma levente... Tiribi, udvari bolond
Illyés Gyula: Tiszták... Péter
Aszlányi Károly: Amerikai komédia... André Soupault
Nagy Ignác: Tisztújítás... Schnapsz, fogadós
Bodolay Géza: Lenni vagy nem lenni... Schulz, adjutáns
Szakonyi Károly–Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője... Gregorics Boldizsár
Móricz Zsigmond: Úri muri... Pincér
William Shakespeare: Lear király... Bolond
Tamási Áron: Tündöklő Jeromos... Jegyző
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival... Poltáry György, alispán
Tamási Áron: Hegyi patak... Simó Lázár
Dušan Kovačević: A profi... És egy teljesen normális őrült
Csurka István: Megmaradni... Harmadik zenész, 30 körül

Játékfilmek:
Pacsirta (1965); Utószezon (1967); A múmia közbeszól (1967); Jaguár (1967); Egri csillagok 1-2. (1968)
Lássátok feleim (1968); Hazai pálya (1968); Virágvasárnap (1969); Hangyaboly (1971); Jelbeszéd (1974)
Az idők kezdetén (1975); Angi Vera (1979); Vízipók-csodapók (1982; rajz-játékfilm) – Vízipók (hang)
Valaki figyel (1985); Macskafogó (1986; rajz-játékfilm) – Bankigazgató (hang); Az agglegény (1990)
Napló apámnak, anyámnak (1990); Egérút (1999; rajz-játékfilm) – Gyöngyszem apja (hang)
Vízipók-csodapók: A téli álom (2000) – Vízipók (hang)

Tévéfilmek:
Őrjárat az égen 1-4. (1970); Tizennégy vértanú (1970); A 0416-os szökevény (1970)
Kukori és Kotkoda II. (1971) – Asszistens; Riporter; Csabi (hang); Villa a Lidón (1971)
Mézga Aladár különös kalandjai (1972) – További szereplők (hang)
Kérem a következőt! (1973-1983) – Csörgőkígyó hölgy; Boa; Pocok; Nyúl (2. évadban); Denevér (hang)
Utánam, srácok! 1-6. (1975); A vonatok reggel indulnak (1976); Vízipók-csodapók (1976-1985) – Vízipók (hang)
Fogságom naplója (1977) (1979-ben adták le); Viszontlátásra, drága (1978); Hongkongi paróka (1979)
Misi Mókus kalandjai (1980) – Ká (hang); A legnagyobb sűrűség közepe (1981);
Faustus doktor boldogságos pokoljárása (1982); Fehér rozsda (1982); Liszt Ferenc (1982); Nápolyi mulatságok (1982)
Háry János (1983) – Ceremóniamester (hang); Kíváncsi Fáncsi (1984-1989) – Szarvasbogár; Pápaszemes kígyó (hang)
Postarablók (1985); Frakk, a macskák réme IV. (1984-1985) – Újságíró, aki Károly bácsiék mályváit nézi (hang)
Különös házasság (1984); Gyilkosság két tételben (1988); A törvény szövedéke (1988); Freytág testvérek 1-5. (1989)
Szomszédok (1987-1989); Frici, a vállalkozó szellem (1993); Kisváros (1993-1997); Családi album (2000)
Millenniumi mesék (2000); Pirkadat (2008)

Rádiójátékok:
Charles Dickens: Dombey és fia (1967); Hámori Ottó: Szorgalmas évszázad (1967)
Rejtő Jenő: Barbara tejbár (1968); William Shakespeare: Macbeth (1969)
Homérosz: Odüsszeia (1970); Ollier, Claude: Merénylet egyenes adásban (1970)
László Endre: "Te csak húzzad, Bihari!" (1971); Verne, Jules: Várkastély a Kárpátokban (1973)
Berza László: Reguly Antal (1974); Áprily Lajos: Álom a vár alatt (1974); Zarko Petan: A hasonmás (1974)
Maróti Lajos: Az a szép fényes szerelem (1975); Astrid Lindgren: Öcsi és a repülő bácsika (1979) - Apa
Chaucer, Geoffrey: Canterbury mesék (1979); Robert Merle: A sziget (1979)
Capek: Az ellopott 139/VII. c. üo. sz. irat (1980); Hajdú Ferenc: Boldog bolondok (1981)
Maróti Lajos: Súlytalanság (1982); Csetényi Anikó: A sátor (1983); Dumas: A három testőr (1984)
Wallace, Edgar: Fecsegő felügyelő esetei (1984); Kodolányi János: Pogány tűz (1986)
Andrzejevski, Jerzy: Aranyróka (1987); Bozó László: Gyilkosság a Hungaroringen (1989)
Alexandre Dumas: A fekete tulipán (1989); Gion Nándor: Postarablók (1989)
Ernest Hemingway: Veszélyes nyár (1989); Zilahy Lajos: A szűz és a gödölye (1990)
Dante: Isteni színjáték (1990); Fromaget: A Próféta rokona (1991); Tamás Menyhért: Inkvizitorok kora (1992)
Balázs József: Isten küldöttei (1996); Gion Nándor: Ez a nap a miénk (2000)

A NÉMA LEVENTE - vígjáték

A NÉMA LEVENTE - vígjáték

Magyar Színház
  • Öreg pap
Tartuffe

Tartuffe

Magyar Színház
  • Lojális úr

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Magyar (HU)English (United Kingdom)