Színész.
A Batthyány Lajos Általános Iskolába jártam, majd 2002-ben érettségiztem a Toldy Ferenc Gimnáziumban. Aztán ELTE-n magyar szakos és esztétika látogató lettem. Egy színházi kurzuson játszottam először, és úgy maradtam. Az egyetemen alakult egy társulat Kovács Dániel és Róbert Júlia vezetésével Mélyvíz Színház néven, ez volt az anyaszínházam. Közben egy már meglévő és még mindig létező csapathoz is csatlakoztam. Ez volt a Crescendo. Az egyetemet harmadévesen ott hagytam, és kimis lettem (Keleti István Művészeti Iskola) egy évig. Itt Perényi Balázzsal, Keserű Imrével, Berecz Beával, Uray Péterrel, Vidovszky Györggyel, Szabados Mihállyal (a lista nem teljes) dolgozhattam együtt. Innen pedig felvettek a Kaposvári Színművészeti Egyetemre. Illetve akkor még főiskola volt. Három évig tanultam Kaposváron Mohácsi János osztályfőnöksége alatt és egy színészdiplomával távoztam. Tanáraim voltak többek között Kelemen Márta, Rusznyák Gábor, Réthly Attila, Kelemen József, Kocsis Pál, Uray Péter, Keszég László, Funk Iván, Szily Gál Laura, Mohácsi János. Ott találkoztam Keszég Lászlóval először. Tartott nekünk egy mesterségkurzust, majd ő rendezte a harmadéves államvizsga-előadásunkat is. Aztán felhívott 2009. július vége felé, amikor a kórházban a lágyéksérvműtétemből toltak épp vissza, hogy lenne-e kedvem részt venni egy Pont Műhely előadásban. Mondtam persze.
Jelenleg a veszprémi Pannon Egyetem színháztudomány szakának levelezős hallgatója is vagyok.
Szerepek:
Kakas – S. Mrożek: Szerenád; Don Cristobal – F.G. Lorca: Don Cristobal és donna Rosita tragikomédiája; Garcin - J.P. Sartre: Zárt tárgyalás; Szmirnov – A.P. Csehov: Medve; Fóris Antal – Örkény István: Kulcskeresők; Ned – B. Friel: Philadelphia itt vagyok; Mannoury – J. Whiting: Az ördögök; az Államtanács elnöke – G. Büchner: Leonce és Léna;, Házmester – Heltai-Mohácsi-az osztály: Naftalin, Apa – Pintér Béla: Parasztopera; Bobby – Szegedi Szabó Béla: Bill a mennybe megy; projektek: Zytiron; Magyarország hősei; illetve vizsgák.
7.GYERMEK SZÍNHÁZI SZEMLE CSILLAGSZEDŐ MÁRIÓ
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Álom, álom, kitalálom - A Veszprémi Kabóca Bábszínház előadása, Minimatiné
Müpa
Álom-álom, kitalálom
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Bill a mennybe megy
HK Produkció
Csillagvitéz
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Fiú, leány
Budaörsi Latinovits Színház
Foglalkoztató
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Lakmusz Csoport - Mikó Csaba: Kútból mentett királyság
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Lúd Zsolt és kutyája, Mattyi
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
MOMO
Budaörsi Latinovits Színház
- Szivar főügynök, Agostino úr
Ők tudják, mi a szerelem
Budaörsi Latinovits Színház
Pont(y) Műhely: Ilka és a papírrepülő
MU Színház
Sütő András: Kalandozások Ihajcsuhajdiában
Jászai Mari Színház, Népház
Táp Színház – Trafó – Füge Produkció – Fekete Ádám: CSOPORTKÉP OROSZLÁN NÉLKÜL
Trafó Kortárs Művészetek Háza
TÁP Színház: Hogy élnek a halak a tengerben? (tulajdonképpen Periklész)
Jurányi Produkciós Inkubátorház
William Shakespeare – Hogy élnek a halak a tengerben? (tulajdonképpen Periklész)
Jurányi Produkciós Inkubátorház
William Shakespeare – Hogy élnek a halak a tengerben? (tulajdonképpen Periklész) (Titánium)
Jurányi Produkciós Inkubátorház
XŐk tudják, mi a szerelem
Budaörsi Latinovits Színház
XŐk tudják, mi a szerelem (bérletes)
Budaörsi Latinovits Színház